Csatáryval kapcsolatban eddig főleg a csehszlovák perben elhangzott tizenhét tanúvallomásról esett szó a sajtóban. A most feltárt, magyar népbírósági eljárás során elhangzott terhelő vallomás, valamint a Csatáry kézjegyével ellátott mintegy kéttucatnyi jelentés és parancs alátámasztani látszanak, hogy Csatáry volt a kassai gettó, illetve a bal oldali téglagyári körzet parancsnoka. Csatáry a Magyar Hírlapnak adott interjújában azt állította, hogy csak tolmácsként, illetve összekötőként tevékenykedett 1944-ben Kassán.
Az interjúban Csatáry arról is szót ejt, hogy bizonyos feladatokat „elszabotált”. Ezzel szemben Dr. Horváth György rendőrkapitány, Hernádi Mihály vármegyei tisztifőorvos, Balkányi Sándor mérnök, illetve túlélők tanúvallomásai alapján egy szadista, kegyetlen ember képe rajzolódik ki, aki kutyakorbáccsal járta a téglagyári tábort. Gellért szerint nem a rendfokozat számít, hanem hogy ténylegesen mekkora hatalma volt egy adott személynek: Horváth vallomása alapján Csatárynak döntési jogköre volt az elszállítandók kijelölésében és a transzporttal összefüggő munkálatokban. A rendőrkapitány Csatáry elődjét egyébként „emberséges magatartása miatt” távolította el tisztségéből. Hernádi Mihály vármegyei tiszti főorvos vallomásában említi, hogy Csatáry egyszer a szeme láttára vert meg egy gyereket, és mikor ő tiltakozott, Csatáry annyit felelt: „aki szívbajos, ne jöjjön a téglagyárba”.
Gellért két konkrét esetet emelt ki, ami alapján jogi eljárás indítható Csatáry ellen. Hernádi Mihály mérnök tanúvallomása alapján Csatáry határozottan megtiltotta a mérnököknek, hogy légzőnyílásokat vágjanak a marhavagonokba, miután 60-65 ember helyett 80-85-öt zsúfoltak be egy vagonba, így néha az utolsó vagon csak 10-15 embert szállított. A tizenkét mérnök egyébként Balkányi vallomása szerint a parancs ellenére vágott légnyílásokat a vagonokra.
A másik esetet Blanka Volová mesélte el vallomásában: eszerint mikor egy fiatal, beteg lány puskatussal történő hátbaverése miatt tiltakozott Volová Csatárynál, a segédfogalmazó a másik szobába vezettette. Ezután levetették vele a szoknyáját, majd meggumibotozták. Csatáry parancsára ugyanígy tettek Volová hatvanéves édesanyjával és két testvérével is.